Lépjünk csak ki a házból ezután a hosszú telet követően, és azonnal rácsodálkozhatunk a kertünkben virágzó gumós, hagymás növényekre. Abból is láthatjuk, még ha nem is érezzük oly annyira, hogy jön a tavasz, hogy a hóvirággal együtt kibújtak a földből az első virágok.
Feliratkozom a témához kapcsolódó ingyenes hírlevélre:
Ahogy a hőmérséklet növekszik, úgy válik láthatóvá a természet ébredése,
elmúlik a sivár kopárság, szürkeség, a fák rügyeznek, majd virágba borulnak,
ismét színe lesz a természetnek. Ahhoz, hogy kertünk kora tavasszal színesbe
öltözzön, azért bizony tennünk is kell. Elsősorban azoknak a növényeknek az
ápolását, ültetését, valamint hely-és fényigényét kell megismernünk, melyeket
ilyenkor évről évre tavasszal csodálni szeretnénk.
A virághagymák számára nagyon korán kezdődik a tavasz, akár már február végén
is gyönyörködhetünk a színes virágokban, élvezhetjük csodálatos illatukat a
kertünkben, erkélyünkön, teraszunkon vagy akár a lakásunkban. Attól a
pillanattól kezdve, hogy a tavaszi virágok kibújnak a földből, csakugyan
elhihetjük, hogy rövidesen újra megérkezik a tavasz.
Korán virágzó apróbb gumósok a ház körül
Számtalan olyan hagymafajta van, amely korán jelzi a tavasz
megérkeztét, ilyenek többek közt a hóvirág, a krókusz, fürtös gyöngyike,
törpeliliom. Ezeket a korán virágzó növényeket érdemes olyan helyre telepíteni,
amely jól látható a házból, így kora tavasszal akár bentről is élvezhetjük a
tavaszi virágok derűs látványát. Ezek a gumós virágok, ha csak egy kevés fényt
is kapnak már virágba borulnak és színekben gazdaggá teszik az árnyékos
helyeket akkor is, amikor még a fákon és bokrokon még nincsenek levelek.
Hagymások a teraszokon, erkélyeken
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ezekben a csodálatos kis
virágokban csak akkor gyönyörködhetünk tavasszal, ha rendelkezünk kerttel. Az
erkélyen vagy a teraszon is köszönthetjük a tavaszt, melyhez csupán legalább 20
centiméter mélységű vályúra vagy cserépre és természetesen a tavaszi virágok
hagymáira van szükségünk. Az alacsony növésű hagymás fajták nagyon jól nőnek
erkélyen vagy teraszon, vályúkban és cserepekben is egyaránt.
Ültetés és fagyvédelem: A cserepekbe ültetett hagymáknak mindig
egy kicsit közelebb kell lenniük egymáshoz, mint ahogy azt a kertekben
megszoktuk. Ültetés után öntözzük meg alaposan, de arról is gondoskodjunk, hogy
az edényzetből a felesleges víz gyorsan el tudjon távozni. A hagymák jól
viselik a hideget, de a fagy kárt okoz bennük. Ezeket az edényeket, ládákat,
cserepeket ezért a fagy elől olyan helyre kell tennünk, ahol a hőmérséklet nem
emelkedik 10 fok fölé. Virághagymáinkat úgyis megvédhetjük a fagytól, hogy
belső téri használatra szánt cserepekbe ültetjük azokat, így könnyebben tudjuk
fagymentes helyre vinni.
Őszi ültetés - tavaszi virágzás
A virágkedvelők tudják jól, hogyha tavasszal gyönyörködni
szeretnének a színpompás virágözönben, ahhoz ősszel, október és a november kell
elültetni a virághagymát. A tulipán nagyon gyorsan népszerűvé vált a többi
tavaszi hagymás virággal együtt, mint a jácint, krókusz, így ezeket a tavasszal
virágzó hagymás növényeket akár egyszerre is elültethetjük. A legtöbb tulipán
hagymáját minden nyáron ajánlatos kiszedni a földből és ősszel újra elültetni.
Ezzel szemben viszont vannak olyan fajták is, amelyek éveken át a földben
maradhatnak. E fajták hagymái elburjánzanak, és éveken át hozzák, a valamivel
kisebb, de szép virágaikat.
A hagymások teleltetése, ültetése
A télen áttelelő hagymák (kínai liliom, hóvirág) a talajban
hagyhatók, ezeket nem szükséges felszedni, csak akkor, ha az állomány
elsűrűsödött, ebben az esetben a szétosztásukat, átültetésüket a nyári
hónapokban kell elvégezni, amikor a lombjuk már leszáradt.
Azokat a hagymás növényeket, melyek nem képesek áttelelni, (kardvirág) ősszel,
az első fagyok előtt fel kell szedni, majd a hagyma fölött 7-8 cm-re le kell
vágni a szárat és a leveleket, és a szárazást követően meg kell tisztítani, és
maximum 10 fokos hőmérsékletű helyen tárolni tavaszig. A nagy tövek, gumók
szétvágását, osztását tavasszal, ültetés előtt kell elvégezni.
A hagymások ültetéséhez a földet mintegy 30 cm mélységig fel kell lazítani, ezt
követően helyezhetjük el a hagymákat az ideális ültetési mélységre. Mi is az
ideális mélység? Erről könnyedén meggyőződhetünk, ha úgy vásároltuk a
hagymákat, mert annak a csomagolásán mindenképpen fel van tüntetve, viszont ha
úgy kaptuk ismerősünktől, akkor se keseredjünk el. Létezik egy arany szabály,
mely szerint a hagymákat azok magasságának kétszeresével megegyező mélységre
kell ültetni. Ezt követően már csak be kell fedni földdel és meglocsolni. Azért
is olyan kedveltek ezek a növények, mert roppant kevés velük a teendő, hiszen
azonkívül, hogy elültetjük őket gyakorlatilag semmi teendőnk nincs, illetve
minden tavasszal gyönyörködni a virágzásukban.
A virágágyás helyének meghatározása
A tavaszi hagymás növények ültetése előtt, még ősszel meg kell
megtervezni a következő év tavaszi ágyásait, és elültetni a virághagymákat.
Természetes élőhelyükön ezek a kis hagymás növények a lombhullató fák alatt
helyezkednek el, ezért többnyire árnyékkedvelők. Lombfakadás előtt virítanak,
majd elvirágzás után visszahúzódnak, hogy erőt gyűjtsenek a következő évi
virágzáshoz.
Ültessük őket jól látható helyre, virágágyásba, sövények elé, kerti utak mellé
csoportosan, nagy számban, mivel így mutatnak nagyon jól. Óriási színfoltokat
alkalmazzunk; egy csoporton belül maximum 2-3 színt. Törekedjünk a
fokozatosságra, ami azt jelenti, hogy a járda mellett alacsony hagymásokat
ültessünk, mint például a krókusz, és a hóvirág, majd növeljük a magasságot
szellőrózsával, páviángyökérrel. Természetesen át kell gondolni azt is, hogy a
virágzást fokozatosan, vagy egyszerre szeretnénk időzíteni, illetve a színek
összeállítását is meg kell előre terveznünk. A tavasszal virágzó hagymásokat
ültethetjük gyepfelületbe is. A műveletet ősszel végezzük, lehetőleg a lenyírt
gyepfelületbe.
Kétszintes telepítés
Nagyon szép hatást eredményez az úgynevezett kétszintes telepítés, melyben azt
használhatjuk ki, hogy tavasz folyamán minden gumófajtának megvan a maga
virágzási ideje. A különböző fajtájú, különböző virágzási idejű hagymákat
együtt ültessük el a virágágyásba vagy a teraszokon az edényekbe, így
elérhetjük, hogy tavasszal a növények egymástól eltérő időszakokban fognak
kivirágozni. Mire az egyik fajta elnyílik, a másik már kezd virágozni. Így
egész tavasz folyamán virágtenger borítja a kertet, a teraszt vagy az erkélyt.
A kardvirágot pedig egy-egy csoportba kéthetente ültessük ahhoz, hogy
folyamatosan virágzó ágyásunk legyen.
Hogy egész évben gyönyörködhessünk!
Január, február: Korai hajtatásukkal a hagymás
növényeink pl.: jácint, krókusz, tulipán tavaszi hangulatot varázsolhatnak
lakásunkba. Elvirágzás után a hagymákat ültessük ki kertünkbe, vagy száraz
helyen őszig tároljuk, és azt követően ültessük ki őket a virágágyásba.
Március: A tulipánok, nárciszok és krókuszoknak ez a fő virágzási
idejük. Pompázatossá, üdévé teszik kertünket a csoportokba ültetett színes
virágú növényekkel díszített ágyások. Virágzás után a földben hagyhatjuk őket.
Április: Dália, teltvirágú begónia, kardvirág ültetésének az
ideje.
Május: A tavaszi hagymások elvirágoznak. Virágzás után vagy a
talajban hagyjuk, vagy az őszi lombhullásig sötét hűvös helyen tároljuk őket.
Szeptember-október: Itt az ideje a tavaszi hagymások
kiültetésének. Ezután célszerű területünket rőzsével vagy lombbal takarni az
erősebb fagyok ellen. A nem télálló hagymásokat pl: dália, teltvirágú begónia,
kardvirág ki kell szedni a talajból. Az első fagyok után közvetlenül a talaj
felett vágjuk vissza és szedjük fel őket, majd sötét, fagymentes helyen
tároljuk tavaszig.
November: A téli hónapokban az Amaryllisz visz szint az
otthonunkba. Úgy ültessük el a hagymákat, hogy 50 %-át ne fedje a talaj, majd
papírtölcsért húzzunk rá, így biztosak lehetünk abban, hogy néhány hét alatt
megjelennek a bimbók, azt követően pedig a csodálatos virágkelyhek.
Így szinte egész évben színesen virágzó növényekkel vehetjük körül magunkat.
Vitafórum