Aki előrelátó, őszi testmozgásként a hétvégeken aprítja fel a testes tuskókat, a felaprított hasábokat pedig lehetőleg esőtől védett helyen, esetleg fás színben tárolja. Ez a munka egy városlakónak nem mondható könnyűnek, különösen, ha csak úgy hűbelebalázs módjára fogunk a tuskók széthasogatásához. Az alábbi néhány gyakorlati tanács azonban talán megkönnyíti az alkalmi favágók dolgát, hogy hogyan használják a fejszét, baltát a fatuskók felaprításakor.

Először is a nagy fatuskókhoz egy hosszúnyelű és elég súlyos fejű hasító fejsze szükséges. Ezzel erőnket megsokszorozva csaphatunk le a farönkökre. Szükséges még egy kb. 50 cm magas fatönk is, amelynek felülete egyenes és elég széles még a nagyobb fadarabok alátámasztásához is. A fatönk fogja fel ugyanis - a könnyen széthasadó darabok miatt - a fejsze felesleges energiáját, élének kicsorbulása nélkül. Ez lehet akár egy korábban kivágott fa földben hagyott rönkje is.

A kisebb átmérőjű darabok felaprításához elég a fejszénél kisebb balta is. Ha mégis kevésnek bizonyulna a tuskó félbehasításához, és balta beszorult a fadarabba, akkor ne egy nagykalapáccsal próbáljunk meg nyomatékosabban hatni rá, inkább megfordítva, a balta fokával csapjunk a tönkre. Így a szerszám élére szorult fadarab a saját súlyát is hasznosítva könnyebben elhasad. Ha ez sem elég, akkor a baltát feszítsük ki a hasítékból, és a hasítófejszével csapjunk a makacskodó farönkre. Ez és a csomósabb rönkdarabok is, sokszor csak többszöri ütés után adják meg magukat.

Nagy terjedelmű darabokat azonban már nem ajánlatos az előbbi módon, fordítva a tőkére ütni, mert súlyuk miatt nem mindig sikerül a fejszét csapás közben függőlegesen tartva mozgatni. A ferdén lecsapódó szerszám nyele pedig keményen visszarúghat. Ágbogos daraboknál igyekezzünk mindig az egyenesebb részt lehasítani, és azt tovább hasogatni. A csomós rönköket, vagy azok göcsösebb darabjait ugyanis gyakran csak acél feszítőékkel és nagy ráverő kalapáccsal lehet szétverni. Az éket ilyenkor célszerű a sikertelen fejszecsapás repedésébe ütve elhelyezni, és fejünk fölé emelt kalapáccsal erősen megütve - esetleg többször is - még a nagyon göcsös darabok is széthasíthatók, vagy legalábbis jelentős része leválasztható róluk, így már talán minden darab befér a kályhába.

A felhasogatott tűzifát célszerű egy esőtől védett színben tárolni. Ilyen építményhez elég néhány gömbfából, esetleg 100x100 mm-es gerendából összerótt váz, amit hulladék-, vagy olcsó széldeszkával fedve tehetünk esőállóvá. A deszkákat alulról kezdve, kb. 30 mm átfedéssel kezdjük el felrakni. Az ilyen faraktárt könnyen átjárja a levegő, a faanyagok kellően kiszáradhatnak, de a csapadéktól jórészt védve van. További előnye, hogy az egyéb faanyagok tárolására is jól megfelel, sőt nyáron még készenléti szerszámkamraként is remekül hasznosítható.