|
Csatornázzunk… de ne minden áron!
2010.03.02, Fiknerné Sulcz Ágnes, Forrás: Műszakifórum
A szabályozási környezet megreformálása, a pályázati lehetőségek átalakítása, valamint a szennyvízkezelésben oly jellemző – a csatornahálózat kiépítését mindenekelőtt előnyben részesítő – szemlélet megváltozása egyaránt szükséges lenne a helyben történő, decentralizált, egyedi szennyvízkezelési megoldások elterjedéséhez.
Hirdetés
Hírlevél feliratkozás
Feliratkozom a témához kapcsolódó ingyenes hírlevélre:
Az elmúlt években, évtizedekben számos esettel találkozhattunk, amikor egy-egy kieső területen lévő ingatlan bekötése a hálózatba aránytalanul nagy összegekbe került. Ez is azt igazolja, hogy azokon a területeken, ahol a csatornázás műszakilag nem megoldható (elhelyezkedés, domborzati viszonyok miatt), vagy megfizethetetlenül drága, nem szabad ebben gondolkodni. Ezekben az esetekben a megoldást a különböző egyedi szennyvízkezelési módszerek vagy természetközeli tisztítási eljárások jelenthetik.
Az egyedi szennyvíztisztítási megoldás kiválasztása és a rendszer megtervezése során számos szempontot kell mérlegelnünk ahhoz, hogy valóban az adott körülményeknek és tisztítási céloknak legmegfelelőbb technológiát alkalmazzunk, és egy jól működő rendszert hozzunk létre. Ennek megfelelően számításba kell vennünk a helyszíni adottságokat (rendelkezésre álló terület nagysága, terepviszonyok), a terület ökológiai érzékenységét, a keletkező szennyvíz mennyiségi és minőségi jellemzőit, a terhelés időbeli megoszlását, az illetékes helyi hatóságok előírásait, az egyes módszerek telepítési és üzemeltetési erőforrásigényét, a technológiák tisztítási hatásfokát és nem utolsósorban az anyagi lehetőségeinket. Ezen felül természetesen ügyelni kell arra is, hogy a berendezés könnyen kezelhető, tartós és energiahatékony legyen.
A szennyvíz helyszíni tisztításához a helyi adottságoknak megfelelő számos kínálkozó módszer bármelyikét választhatjuk és a kívánt mértékben kombinálhatjuk azokat. Valamennyi eljárásnak van előnye és hátránya is, és nincs olyan módszer, amely minden esetben mérlegelés nélkül alkalmazható lenne. A választott megoldás megvalósíthatósága szempontjából mindenekelőtt fontos tájékozódnunk a terület érzékenységi besorolásáról (vízbázisvédelem), valamint arról, hogy a kibocsátott tisztított víznek milyen határértékeket kell majd teljesítenie, hiszen ezek a kritériumok akár ki is zárhatják az egyedi szennyvíztisztító telepítésének lehetőségét. A terület érzékenységi besorolásához a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken levő települések besorolásáról szóló 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet mellékletében találjuk meg a fokozottan érzékeny, érzékeny, kevésbé érzékeny, valamint a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területen lévő települések tételes listáját. A tisztított vízre vonatkozó határértékekhez pedig a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet nyújt segítséget, de tájékozódhatunk az illetékes hatóságoknál is.
A szennyvíztisztításban leggyakrabban alkalmazott tisztítási módszer az eleveniszapos biológiai szennyvíztisztítás. Az eljárás lényege, hogy a biológiailag bontható anyagokat tartalmazó szennyvizet kevert baktériumkultúrával hozzák kapcsolatba, amely oxigén jelenlétében a szerves anyagok jelentős részét biokémiai folyamat révén lebontja. A folyamat eredményeként a tisztított szennyvíz szennyezőanyag koncentrációja jelentősen lecsökken, és ezzel arányos mennyiségben biomassza (baktériumtömeg) képződik. Bizonyos idő elteltével az eleveniszapot ülepítéssel elválasztják a vízfázistól, és egy részét fölös iszapként eltávolítják, másik részét visszaforgatják a rendszerbe, ezzel biztosítva a lebontáshoz szükséges megújult baktériumkultúrát.
Házi szennyvíztisztító kisberendezésekben szintén eleveniszapos technológiát alkalmaznak a leggyakrabban. Ezek a berendezések gyorsan telepíthetőek és viszonylag kis helyigényűek. Műszaki kialakításuk, illetve a szennyvíz baktériumokkal való érintkezése alapján többféle típusuk létezik, amelyek akár önmagukban, akár további utótisztítási módszerekkel kombinálva alkalmazhatóak.
A tárcsás merülőtest (RBC) berendezés egy forgó tengelyre szerelt tárcsasorból áll. A szennyvízbe félig bemerített tárcsák felületén biofilm képződik, amely forgás közben levegővel érintkezik, s ennek segítségével a mikroorganizmusok aerob lebontással tisztítják meg a szennyvizet.
A recirkulációs biológiai csepegtetőtestekben a szennyvizet szivattyúkkal áramoltatják egy tartályban elhelyezett speciális műanyag töltetre, amelynek felületén a szennyvíz eloszlik, s szabadon lefolyik arról. A töltet felületén közben a mikroorganizmusok hártyát (biofilmet) képeznek, s nagy mennyiségű levegő jelenlétében bontják le a szennyvíz szennyezőanyag-tartalmát.
Az alámerített, levegőztetett fix biofilmes rendszer egységeiben a szennyvíz biológiai csepegtetőtesteken halad át, a szükséges oxigént pedig buborékok formájában juttatják a töltőanyaghoz.
A házi kisberendezések talán legismertebb típusa a lebegtetett iszapot tartalmazó eleveniszapos kisberendezés. Ezeknél a berendezéseknél rendszerint levegőbuborékokat áramoltatnak keresztül a szennyvízen, melynek révén a keletkező zagyban a mikroorganizmusok a legaktívabb állapotukban vannak, s az oxigén gyorsan hasznosul a lebontáshoz. Ezután a zagyot ülepedni hagyják, így az iszap elválik az elfolyó víztől. A hagyományos eleveniszapos rendszerekben az iszap egy részét visszavezetik a belépő szennyvízhez, a többit pedig időnként eltávolítják. Ezt a módszert alkalmazzák egykamrás és többkamrás berendezésekben is, a szakaszos üzemű reaktorban (SBR) például az egész folyamat egyetlen kamrában zajlik le.
Az előzőeken kívül az egyedi szennyvíztisztítóknál is alkalmazzák már a membránszűréses technológiát, amely a legnagyobb tisztítási hatékonyságot biztosítja, bár a módszer elterjedésére még várni kell a meglehetősen magas beruházási költségek miatt.
A természetközeli szennyvíztisztítási módszereket főként a már előtisztított szennyvizek további tisztítására alkalmazzák, de egyes típusai a nyers (tisztítatlan) szennyvizeket is képesek fogadni. Ilyenek például a függőleges átfolyású, a vízszintes átfolyású, vagy szabad vízfelületű gyökérmezős rendszerek. Ezeknek a rendszereknek azonban jóval nagyobb a területigényük, és némelyik típusuk 1-2 méteres szintkülönbséget is igényel a megfelelő működéshez. Ugyanakkor a tisztítási hatékonyságot a növényzet nagyban elősegíti, és kis odafigyeléssel ezek a rendszerek akár még szép látványt is nyújthatnak.
Amennyiben a tisztított víz elhelyezéséről is környezettudatosan szeretnénk gondoskodni, úgy érdemes átgondolnunk, hogy a mindennapi tevékenységeink során hol lehet azt visszaforgatni a rendszerbe. Kellő körültekintéssel akár háztartási, akár nagyobb léptékben felhasználhatjuk a tisztítóból kilépő vizet, így egy utólagos fertőtlenítés (pl. UV módszer) után használhatjuk WC öblítésére, autómosáshoz, vagy akár a gyep (esetleg nagyobb léptékben energiafűz ültetvények) öntözésére.
Akár a fenti módszerek valamelyikét, akár egyéb elven működő berendezést választunk, nagyon fontos, hogy "gondos gazdaként" üzemeltessük azt. Mint ahogy a nagy települési szennyvíztisztító telepek is, ezek a kisberendezések is érzékenyek az olyan hatásokra, amelyek a bennük lévő mikroorganizmusokat károsíthatják. Ezeknél a rendszereknél azonban ez még fokozottabban jelentkezik, hiszen terhelésük sokkal kevésbé egyenletes és méretüknél fogva pufferkapacitásuk jóval kisebb. Kihívást jelentenek azok a - napi szokásos szennyvíztermeléstől eltérő - lökésszerű terhelések, amelyeket célszerű tudatosan elkerülni. Így például a fertőtlenítőszerek túlzott mértékű használata, gyógyszerek bekerülése a szennyvízbe, vagy akár a lakásrenováláskor veszélyes anyagok (pl. festék) lefolyóba öntése. Az egyedi szennyvíztisztító kisberendezések megfelelő működés mellett az odafigyelésen kívül általában nem igényelnek beavatkozást az üzemeltetőtől. Hibát követhetünk el azonban, ha nem szakcégre bízzuk az évente vagy félévente elvégzendő ellenőrzési, karbantartási, munkálatokat, mert az a berendezés nem megfelelő üzemeléséhez, meghibásodásához vezethet. Elképzelhető továbbá, hogy az iszapeltávolítást is vállalja a karbantartó cég, amelyet akkor is meg kell oldanunk, ha a karbantartást nem bízzuk másra.
Az előzőek alapján láthatjuk, hogy számos olyan eset létezik, amikor a legjobb megoldást a szennyvíztisztító kisberendezések telepítése jelenti. A gyakorlatban azonban ezek megvalósítása általában nehézségekbe ütközik. Ebben egyaránt szerepet játszik az, hogy nincs egységes gyakorlat az engedélyezésre, nem elég gyakorlatorientáltak (és sok esetben nem átláthatóak) a vonatkozó jogszabályok és szabványok, illetve a települések a szennyvíztisztítási koncepciójuk kidolgozása során korábban nem kellő súllyal mérlegelték a megvalósítható alternatívákat és ebből adódóan nem is hagytak teret azoknak.
A pályázati rendszereknek is tisztulniuk kellene (pl. ROP keretek felhasználása), mivel a jelenlegi rendszerben nagyon nehéz pályázni ezekre az egyedi megoldásokra, s gyakran a rossz kiírások miatt "véreznek el" ezek a projektek.
A jogszabályi környezet várhatóan a közeljövőben módosulni fog, amelynek eredményeképp talán elkezdődik egy folyamat a jelenleg fennálló problémák kiküszöbölésére. A jogszabályi változások célja első körben az lesz, hogy keretet és lehetőséget adjon az egyedi megoldások elterjedésének.
A több lépcsőben megvalósuló szabályozásban konkrét előírások több területen csak később kerülnek rögzítésre, miután a folyamat beindult, s rendelkezésre állnak már gyakorlati tapasztalatok a kellő számban megvalósult egyedi kisberendezések kapcsán.
Egyedi szennyvíztisztítókat persze nem csak családi házaknál lehet megvalósítani, hanem célszerű lenne egyéb létesítményekre (pl. panziók, szállodák, kempingek), vagy kisebb közösségekre is kiterjeszteni. Ez utóbbi megoldást jelenthetne a csatornázott településektől távol elhelyezkedő, szerény anyagi javakkal bíró kistelepülések szennyvízkezelésére, ahol sem a csatornahálózat kiépítése, sem a szennyvíz szippantása és elszállítása nem lenne gazdaságos, valamint a szennyvíz-elvezetési agglomerációba tartozó települések azon részén is, ahol nem indokolt szennyvízelvezető művek létesítése.
Jövőképünk tehát van, de a felzárkózás bizonyára hosszú folyamat lesz. Fontos, hogy ebben a felzárkózási folyamatban elősegítsük a referenciák megvalósulását, s ezek üzemelési tapasztalatai alapján alakíthassunk ki egy gyakorlatban is jól működő rendszert.
Vitafórum
KAPCSOLÓDÓ TERMÉK
|
|