Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ismeretlen frissítve April 27, 2009

Archívum

  • Még mindig slágernövény a muskátli!

    Az egyszerű parasztmályvának nevezett piros, telt virágfejekkel pompázó növények minden évben megállják a helyüket, nem véletlenül, hiszen valóban csodás látványt nyújtanak. Emellett megjelentek nagyon szép színű és levélmintázatú változatok, melyek színesítik a választékot.



    A különböző fajták keverésével szép, különleges összeállításokat hozhatunk létre, de még mindig kedvelt az egységes muskátli ültetés is. A tartásukról már több fórumban is olvashattunk, s van, akinek nagyon könnyen megy a nyaraltatás és teleltetés egyaránt. Talán vannak, akiknek még segítséget nyújthat néhány gondolat.

    A muskátli évelő növény, ezért elsősorban eddig a dugvánnyal való szaporítási móddal állították elő a következő évi kiültetésre szánt növényeket. Az ehhez használt anyatövekről vágott dugványok azonban gyakran lappangó betegséget vihetnek tovább, ami csak a nyár bekövetkeztével mutatkozik meg. Ennek elkerülésére nagyon gondosan kellett a növényvédelmet végezni, a vírusok terjedésének elkerülése érdekében komoly fertőtlenítést kellett alkalmazni.

    A növénykísérleti kutatások eredményeinek köszönhetően megjelent a növénytermesztésben a merisztémával, vagy csúcsrügy sejtjével való szaporítási eljárás elterjedése, amely biztonságosabbá tette a vírusmentes szaporítóanyagok előállítását. Emellett mára egyre gyakrabban használják a magvetés módszerét, így nagyon erőteljes és szép növényeket tudnak előállítani. A magvetéssel előállított tövek nagyon ellenállóak, csinosak és bőven virágzóak.



    A muskátlik tartása figyelmet igényel, szereti a napot, legyen megfelelő a vízadag és a tápanyag biztosítását rendszeresen ismételjük. Az öntözés mindig olyankor történjen, amikor a növény nincs felforrósodva, tehát kora reggel vagy késő délután. A meleg növényre öntött hideg víz komoly kárt okozhat a levélben, virágban és gyökérzetben egyaránt. Az elhervadt virágokat folyamatosan távolítsuk el, a helyükbe a növény villámgyorsan újakat fog hozni, és nem csúfítják a muskátlinkat.

    Ha tavalyról sikeresen teleltettük át a töveket, most mielőtt kivinnénk a szabadba őket vágjuk vissza a tél során felnyúlt ágakat. Ellenkező esetben égimeszelőként fognak ágaskodni, nem lesznek erősek az ágai, törékeny lesz a növény. Visszametszés után az anyatövek kapjanak friss földet, a dugványokat pedig kisebb cserepekbe vagy ládákba tűzdeljük. A tápanyagpótlást rendszeresen végezzük, hogy minél hamarabb megerősödjenek és virágfejlődésük beinduljon.



Hozzászólás a vitafórumban
Hirdetés
Impresszum | Jogok | Kapcsolat | Médiaajánlat | Általános üzleti feltételek | Partnereink