Már tavaly foglalkoztunk azzal a rendelettel, mely szerint az idei év elejétől kötelező használt lakások eladása esetén is energiatanúsítvány készítése. Sokak számára ez az újabb teher már eleve felháborító volt, mások viszont azon akadtak fenn, hogy a vonatkozó rendeletben szereplő óradíjak és maximális óraszámok ellenére milyen magas árakról lehet hallani. Elég zavaros a kép, az egyes energiatanúsítással foglalkozó oldalak és cikkek sem igazán segítenek a tisztánlátásban. Ezért megpróbálunk rendet tenni a kérdésben.
Az energetikai tanúsítás használt lakások eladása esetén is kötelező lett 2012 elejétől (újépítésű ingatlanok esetében már 2009-ben kötelezővé tették). Érvényességi ideje 10 év, de minden eladásnál újat kell készíttetni. Vannak persze kivételek, így többek között nem kell energiatanúsítvány 50 négyzetméternél kisebb hasznos alapterületű épület esetében, évente 4 hónapnál rövidebb használatra szánt épületre (üdülő), műemlék, helyi védelem alatt álló épületnél, illetve olyan épületre, ahol a belső technológiából származó hőnyereség nagyobb, mint 20 W/m2.
Mennyibe is kerülhet az energetikai tanúsítás?
A legtöbb helyen, nyilatkozatban azzal találkozni, hogy átlagosan mintegy 20-30 ezer forintba kerül az energetikai tanúsítás egy használt lakás esetén. Ez meglepő lehet, ha azt vesszük, hogy az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet 5500 forintos óradíjat határoz meg a tevékenységre, valamint azt, hogy mindössze 2 óra számolható el egy lakás energetikai tanúsítására. Márpedig ez 11 ezer forintot jelent. Ha ehhez a kiszállási díjat is hozzáadjuk, akkor egy-két ezer forinttal magasabb. De miért mégsem ennyi?
A teljes cikket elolvashatja az ingatlanmagazin.com oldalán: Hogy ne verjék át! Mennyibe is kerül a lakáseladásnál most már kötelező energiatanúsítvány?