Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
SandorA frissítve December 6, 2012

Archívum

  • „Ahol a két görbe metszi egymást…” 1. rész

    Szakmai interjú Dr. Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkárral

    Hirdetés

     

    1. rész


    Mi indította az építészet felé?

    Gimnáziumban festeni szerettem, jól rajzoltam, de bölcsész szerettem volna lenni, többek között filozófiával foglalkozni, azonban nem volt teljesen egyértelmű elképzelésem.

    Szüleim nem is nagyon támogatták ezt, viszont nagyon jó voltam fizikából, matematikából, reál tárgyakból is. Amikor pályaválasztás előtt álltam, a szüleim összehoztak egy építőmérnök egyetemistával. Nagyon tetszett, amiket tanul, mesél és elhatároztam, hogy építőmérnök leszek. Viszont akihez jártam rajzolni, Cziráki Lajos festőművész, azt tanácsolta, hogy válasszam inkább az építészmérnöki pályát, mivel a rajzi tudásom építőmérnökként nem fogom tudni hasznosítani. Így végül építészmérnök lettem.

    Pályafutása kezdetén, 1978-1986-ig tervezőként dolgozott a Városépítési és Tudományos Tervező Intézetben. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?

    A regionális tervezési irodán kezdtem dolgozni, mert az akkori tanárom, Baráth Etele ott volt irodavezető. Már az egyetemen felajánlott egy ösztöndíjat a VÁTI-nál (Városépítési és Tudományos Tervező Intézet) .

    Akkor az a kis jövedelem sokat jelentett számomra, amellett pedig nagyon vonzott a VÁTI, mert nagyon sok szakma képviselője dolgozott egy irodában, ráadásul egyterű irodában voltunk közgazdászok, szociológusok, matematikusok, földrajzosok, építészek, kerttervezők.

    Hihetetlen izgalmas szellemi légkör uralkodott ott.

    Egyrészt egy szakmai útkeresés volt ez az időszak számomra, ami mellett a háttérben egy politikai útkeresés is meghúzódott, hiszen a VÁTI-nak ez az irodája az egyik legjelentősebb ellenzéki műhellyé nőtte ki magát.

    Ez egy több generációs szellemi műhely volt: az első az a Szerényi-Konrád-Hernádival fémjelzett időszak volt. Mi voltunk a 2. generáció, ebből a körből került ki aztán a rendszerváltásnak néhány kulcsfigurája is.

    Nagyon izgalmas szellemi műhely volt.

     

    A tervezést a kutatásra váltotta fel. 1986-tól az MTA Regionális Kutatások Központjában tudományos kutatóként tevékenykedett. Mi volt a kutatási témája, milyen eredményeket ért el?

    Hozzátartozik, hogy a VÁTI-ban nagyon hamar vezetőtervező lettem és országos kutatásokat és terveket irányíthattam.

    Az utolsó, az egy nagyon kényes terv volt, Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer regionális terve, amit nem nagyon akartam elvállalni a sok-sok politikai teher miatt, de Perczel Karcsi bácsi rábeszélt, hogy vállaljam el a szakmai felelősséget ő pedig politikailag rendezi a hátteret. Ez nem sikerült, mert szegény Karcsi bácsit elbocsátották.

    Közben elkészült a terv, nagyon jó munkát végeztünk, de amikor aláírták a szlovák-magyar megállapodást az erőmű létesítéséről, felújították a korábbi államközi szerződést, rájöttem nincs értelme a további harcnak és eljöttem.

    Hozzáteszem, akkor fölszámolták ezt a műhelyt, így kerültem az Akadémia Regionális Kutatások központjába, ahol az ország iparszerkezetének főleg szervezeti kérdéseit kutattam, ott doktoráltam le, az ipar térbeli szervezetrendszerének változása volt a doktori témám.

     

    A Magyar Urbanisztikai Társaság tagja, miért tartja fontosnak ezt a tagságot?

    A Magyar Urbanisztikai Társaság nagyon progresszív szellemű műhely volt, a rendszerváltást megalapozó viták részben ott is kezdődtek.

    Végh Antalnak volt egy szociográfiája Penészlekről, amiről aztán egy filmet is forgattak, ami felbolygatta az akkori szellemi életet.

    Senki sem tudta elgondolni sem akkoriban, hogy a szocializmusban létezik, hogy emberek éheznek, hogy itt a román határ közelében, Debrecentől nem túl nagy távolságra milyen nívó alatti életet élnek. Ez összefüggött a településhálózat fejlesztési koncepció kritikájával és először ott találkoztam idézőjelben nagy emberekkel, szociológusokkal. Politikusok is ott csaptak össze, zsúfolásig megtelt teremben és nekem ez nagyon imponált, hogy igenis kell és lehet tenni az ország érdekében, még a kis településekért való harcon keresztül is.

     

    1990-től az építésügyért felelős aktuális Minisztérium (Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, most Belügyminisztérium) munkatársa, először, mint főosztályvezető, majd helyettes államtitkár, szakállamtitkár. Ez egy hosszú időszak, sok változással, sok tapasztalattal. Mi volt kezdetben a célja? Milyen eredményeket ért el?

    Kezdetben az építésügy nem tartozott hozzám. Antall József miniszterelnök elhatározta, hogy létrehozza a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumot. Akkor az új környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Keresztes K. Sándor alkalmas embert keresett, aki meg tudja szervezni a területfejlesztést

    Rám esett a választása és én hoztam össze a korábbi Belügyminisztériumból, a Közlekedési Hírközlési és Építésügyi Minisztériumból, valamint a Pénzügyminisztériumból a hatásköröket, feladatokat, koncepciókat és pénzeket. Nem voltam egészen sikertelen, fél év alatt fel tudtam állítani a területfejlesztési főosztályt, majd többszöri nógatásra elfogadtam a miniszter javaslatát, hogy legyek helyettes államtitkár és a területfejlesztés rendszerét próbáltam a piacgazdaságra kiépíteni.

    Ez 96-ban tetőzött be, az akkori területfejlesztési törvény elfogadásával.

    Egy évvel korábban örököltem meg az építésügyet a Bokros-programnak köszönhetően, hiszen a Bokros-program nagyon súlyos költségvetési vágással járt együtt és minden minisztériumnál jelentős létszámcsökkentést hajtottak végre.

    Az én csapatomat úgy érintette, hogy harmadát a stábnak el kellett bocsátani, elbocsátották a helyettes államtitkár kollégámat is. A 3 építésügyi főosztályból egyet szerveztem és döntenem kellett, kivel dolgozok együtt és lényegében a főosztály magja azóta is velem van.

     

    Mit tart most fő feladatának?

    Az építésügy megújítását, méghozzá teljes komplexitásában a településfejlesztést, a településrendezést és magát az építésügyet egészében. Most, ami új feladatot jelent számomra a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetésével az, hogy felelős lettem a műemlékek védelméért és a régészetért.

    Már most egy olyan problémahalmazzá nőtte ki ez magát, ami nagy kihívást jelent, ugyanakkor pontosan ezért az egymásra épülés miatt lehetőségeket is jelent az építőipari ágazat helyzetének javítására.

    Magáért az építőanyag-iparért a Nemzetgazdasági Minisztérium felel, viszont számos olyan terület van, ahol a mi szabályozásunk az ő ágazati politikájukra épül rá, ilyen például a lánctartozások kialakulásának megelőzése, amelyben velük szorosan együtt dolgozunk és ez egy kulcskormányzati feladat, hogy ebben történjen előrelépés.

    Most hétről-hétre foglalkozik a kormányzat ezzel a kérdéssel. Várhatóan a közeljövőben a gazdasági tárca be fogja terjeszteni a teljesítésigazoló szakértői szervről szóló törvényjavaslatát, ami egy nagyon fontos eleme lesz az egész problémahalmaz kezelésének.

     

    2010/31/EK Direktíva „Az épületek és épületelemek energiahatékonyságára vonatkozó minimum-követelmények költség-optimalizált szintjének kiszámítására szolgáló, összehasonlító módszertani keret meghatározásával történő kiegészítése” alapján a 176/2008 (VI. 30.) kormányrendelet módosítása megtörtént.

    Mi a következő lépés? Hogyan látja a gyakorlatban megvalósulni az uniós előírásokat?

    A soron következő feladat a költséghatékonysági módszertan bevezetése az épületek energiahatékonysága területén.

    Az EU ebben a bizonyos rendeletében célul tűzte ki, hogy 2010-re csak a közel 0 energiafelhasználású épületek kapjanak építési engedélyt. Ahhoz, hogy ezt definiálja, egy módszertant ígért a Bizottság, amelyet háromnegyed év késéssel készített el, ami alapján az országoknak kell kidolgozni a nemzeti módszertant, hiszen minden országnak mások a sajátosságai (pl. mások a környezeti hatások, épülettípusok a Kárpát-medencében és Skandináviában,). Erre vonatkozóan készítünk most egy előterjesztést.

    Meg kell találni azt az optimumot, amit a két görbe metszéspontja fog kiadni, hiszen az épületek üzemeltetése, élettartama során felhasznált energia és az építésnél vagy  a hőszigetelésnél, felújításnál ráfordítandó energiafelhasználás együttesen a lehető legalacsonyabb szintet kell, hogy elérje.

    Ahol a két görbe metszi egymást. az az optimum: ha már többet szigetelek, az is pazarlás, ha kevesebbet, az is. Ez egy nagy kihívás lesz, de mindenféleképpen ez kell, hogy meghatározza a tervezők gondolkodását, hogy távlati optimumban gondolkodjunk.

     

    ...folytatás következik

     

     

    Cikk albuma (1 photo)


Hozzászólás a vitafórumban
Hirdetés
Impresszum | Jogok | Kapcsolat | Médiaajánlat | Általános üzleti feltételek | Partnereink